Horváth Jázmin

Összeszedtem magam egy nagyobb szusszanásra, hiszen Jázmin műtétének a leírása nem röpke, pár sor lesz. Kezdem ott, hogy 8-ra Budapesten kellett lennünk a klinikán, így fél 7-kor már indultunk. Szerencsére a csajszi magától időben felébredt és nagyon jó volt a kedve, csak én paráztam és öregebb szerettem volna lenni egy nappal. Minden rendben ment, szerencsésen megérkeztünk, megkaptuk a szobánkat, a dokik pedig sorban jöttek egyeztetésre. Jázmin remekül érezte magát, felderítette kis lakosztálya minden sarkát, még az ágy mögé is bemászott. Felült Apa nyakába és úgy játszottak a fürdőszobában, hogy a tükör előtt csapkodta az apja fejét, úgy mondta:"topasz"!!! :))) Az altatóorvosnak nagyot csapott a tenyerébe, amikor az nyújtotta a kezét, adott neki egy ötöst! :) Az orvosát is ismerősként üdvözölte, egyáltalán nem volt riadt a sok fehér köpeny láttán. Mindenki nagyon kedves volt hozzánk, próbáltak olyan légkört teremteni, ami megnyugtat minket. Nem is volt semmi baj addig, amíg a pizsuba átöltöztetett kislányomat be nem kellett vinnem a műtőbe! Nem akartam, hogy Apa vigye, azt hiszem, ez nem ment volna neki. Hegyeket meg tudna mozgatni, lehozná a csillagokat az égről is, ha kell, de a pici lányát bevinni a műtőbe... inkább vállaltam én, mielőtt bármit is mondhatott volna. Jázmin ott bent sem félt, ücsörgött az ölemben és érdeklődve nézte a sok idegen felnőttet maga körül. Még a maszk ellen sem tiltakozott...először. Amikor már kezdett hatni az altató, akkor indult a kis birkózásunk, de hamar elkábult és akkor kivették a kezemből. Úgy fogták, mintha porcelánból lenne, láttam a mozdulatukon a törődést és ez megnyugtatott. Itt már ki kellett mennem, de az ajtóból még visszanéztem...nem kell volna! A nagy műtőasztal végén ott feküdt az én drága kicsi lányom, egy csöpp batyu a nagy fehérségben, a haja szétterülve körülötte. Mintha egy jeges kéz csavart volna egyet a szívemen! Gyorsan becsuktam az ajtót, nehogy az apja meglássa így! El nem mozdultunk, 12 teljes percig várakoztunk a műtő előtt, teljes idegben! Egyedül Apa szilárd nyugalma tartotta bennem a lelket, hihetetlenül sok erőt adott! Amikor végre a műtős kihozta Jázmint, úgy lógott a karjaiban, fájt így látni! Pedig a kislány nyugodtan aludt! Amikor a szobájában lefektették és már csak mi hárman voltunk körülötte, egyszer csak a nagy csendben azt hallottuk, hogy horkol! Ennél jobban semmivel nem tudott volna megnyugtatni minket! :) Természetesen, amikor felébredt, egy darabig sírdogált, de aztán hamar magára talált és nyugodtan néztük a mesét a fotelből. Később hoztak neki teát, amit az utolsó cseppig kiivott a pohárból, aztán elmajszolta a kekszet is. Futkározott, barátkozott más gyerekekkel, nézelődött a tesóval, mintha mi sem történt volna, délben pedig úgy indultunk haza, hogy mindenki mosolygott! :) Ebéd után két órát aludt, hazafelé pedig együtt randalírozott a bátyjával a hátsó ülésen! :) Szerencsére minden terv szerint történt és mindenki lenyugodott nap végére! :) Legközelebb ősszel kell mennünk egy újabb műtétre, addig pihi! De mivel egyáltalán nem viselte meg a kislányt, sőt pozitív élményként élte meg - hála az ott dolgozók kedvességének és a barátságos környezetnek-, nem aggódok annyira. Szóval doktor bácsik, viszlát ősszel! :)