Horváth Jázmin

Milyen remek ötletnek tűnt az építkezéskor, hogy a villanykapcsolókat alacsonyan helyezzük el, ne a szokásos vállmagasságba, most majd kicsi lányunk klassz bulikat tud rendezni a kapcsolgatásukkal. Mivel egyenlőre még nem éri el, sétálgatás közben megáll előtte és elengedi a kezünket, hogy tessék fel- vagy lekapcsolni! :) Az ajtókkal ugyanez a helyzet, amikor odaérünk az egyik elé, már el is engedi a kezemet, hogy ki tudjam nyitni. Ezt úgy szokta meg, hogy amikor még mind a két kezét fogtam és sétálgattunk a házban, ha ajtóhoz értünk, rászóltam, hogy várj! Elengedtem az egyik kezét és kinyitottam az ajtót. Aztán újra kézenfogtam és mehettünk tovább. Jázmin megszokta, hogy amikor azt hallja, hogy "várj", ez azt jelenti, hogy szükségem van az egyik kezemre, így elengedi azt. :) Mostanra eljutottunk arra a szintre, hogy nem is kell szólnom érte, automatikusan elenged, sőt, ha ő akar bejutni valahová, akkor is így jelzi. :) Amióta pedig csak az egyik kezét fogom sétakor, azt az egy kezemet engedi el, ő pedig ott ácsorog kapaszkodás nélkül, amíg újra el nem indulunk! Zabálnivaló!!! :)