Horváth Jázmin

Széncinkék egész kis csapata vette birtokba a ház előtti kiskertet. KB 15-20 madárka ugrált, repdesett a diófákon, az orgonabokrokon és a kerítésen. Hálásan néztem, ahogyan kicsipegetik a bogarakat, pókokat a kerítés bordái közül és rögtön el is határoztam, hogy készítünk majd ki nekik madáretetőt sok-sok finomsággal. Jól meg tudtam őket figyelni, mert én már az ablakban álltam, mikor megérkeztek, így nem ijesztettem el őket. Az autó melletti pocsolyában egyszerre 6-8 kis tollgombóc pacsált, nem zavarta őket, hogy hideg és koszos a víz. A többi kedvére repdesett ide-oda, alig tudtam őket követni a szememmel. Nem sokkal később egy galambpár is csatlakozott a fürdőzőkhöz, a cinkék lazán bevették őket is a buliba, pedig én azt hittem, hogy majd elijednek a náluknál legalább kétszer nagyobb galamboktól ( ebből is látszik, hogy nem értek én  lovakhoz... ). Az állam akkor esett le, amikor az "idill" közepén egy fakopáncs érkezett a diófára! Mi van itt? Madártalálkozó? Milyen kár, hogy a gyerekek nincsenek itt! Mit keres ennyi kis tollas egyszerre a házunk előtt?! Vagy eddig is itt voltak csak én nem vettem észre őket? Lehet, hogy már számtalanszor rendeztek bulit az ablakunk alatt, de nem foglalkoztunk velük... Jó volt figyelni őket, pedig gyerekkorom óta tartok minden csőrös lénytől ( az a fránya, öreg kakas... ), de most olyan jól esett mozdulatlanul állni az ablakban és nézni a kis tollasokat, ahogyan cikáznak a fák, a kerítés és a víz között. Egyszer azért megijedtem, mert az egyik cinkét becsaphatta az ablakra festett őszi fa és nekirepült az üvegnek. Nekem egy pillanatra megállt a szívem, neki meg jól megfájdulhatott a feje, de repült tovább, mintha semmi nem történt volna. Gyors tempóban elhúzott egy autó a ház előtt, azt hittem, hogy szétrebbenti a csapatot, de a madárkák ugyanúgy repkedtek, csipegettek és pacsáltak tovább, mint addig. Mintha az előkertünk egy nagy játszótér lenne nekik, ki tudja, talán az is... :) Nekem már mennem kellett volna vissza a konyhába, szinte hallottam, hogy az ebéd kiabál utánam -" leégek, leégek" - , de nem akartam mozdulni az ablaktól! Újdonsült, kis barátaim megoldották a problémámat, amilyen váratlanul érkeztek, úgy is mentek el. Egy pillanat alatt elhagyták a kiskertet, talán új játszóteret kerestek. :) Visszamentem a konyhába, befejeztem a dolgaimat, aztán leültem megírni ezt a kedves találkozót a széncinkékkel, amíg friss az élmény. Most, hogy írom, hallom, hogy a fakopáncs visszajött...