Horváth Jázmin

Ülni akarunk! Okés, hogy ügyes és már fel akar ülni, de még a gerince nem elég erős hozzá! Azt már régóta csinálja, hogy amikor fekszik és megfogjuk a két kis kezét, felhúzza magát ülésbe! Ezt először Apának csinálta! :) De amikor nekem háttal fekszik a karomban és ő nem feküdni akar, hanem ülni!! Hiszen még csak most született, iciri-piciri volt és kis gyámoltalan! Most meg egy tüneményes kis vigyorgó gombóc, aki már most tisztában van azzal, kinél mit lehet elérni egy kis hisztivel. Apát kapásból az ujja köré csavarja és elég néhány könnycsepp ahhoz, hogy az történjen, amit ő akar. Tipikus dolog és nagyon aranyos. :) De Anyával más, nem adja be a derekát, ha szundi van, akkor szundi van. Persze, azért én sem vagyok fából és amikor sír szegénykém, akkor nem hagyom zokogni! Főleg, mert egy pillanat alatt megnyugszik a karomban és már ott is az a gyönyörű mosoly az arcán! Nem is lehet egy ilyen kis angyalnak nemet mondani, de azért nevelni kell, mert mindenkivel kiszúrunk, ha mindenben engedünk neki. Nehéz az arany középutat megtalálni, de azért keresgetjük tovább!