Horváth Jázmin

Újra ellátogattunk a játszóházba, hogy megszokja a kis manó más gyerekek jelenlétét és a lehetőségét annak a szörnyűségnek, hogy ezek a kiskölykök esetleg azzal akarnak játszani, amivel ő! Sétáltunk, hiszen ennyi friss levegő kell mindkettőnknek és nem utolsósorban már ideje volt leleltározni a környék kutyáit és macskáit is! A foglalkozást újra mondókázással kezdtük, amit séta és hintázás követett, aztán jöhetett a szabad játék. Csakúgy - mint legutóbb-, Jázmin nem igazán foglalkozott a gyerekekkel, még akkor sem, ha azok valamilyen módon keresztezték az útját. Szépen eljátszogatott, még rám sem volt igazán szüksége, élvezte az ismeretlen játékok felfedezését. A szoba másik oldaláról lestem, mikor fog keresni vagy megijed egy-egy nagyobb gyerektől, esetleg harcba keveredik és segítenem kell, de semmi hasonló nem történt. Gyönyörűen rakosgatta a bohóc arcának alkatrészeit a helyükre, bebizonyítva, hogy nemhiába szedegeti a picuri szöszöket a házban - kis csipet ujjaival a legkisebb darabokat is biztosan tartotta. Megint sokat csúszdázott, bár a lépcsőzés része nem jött be neki, nem értette, miért nem emelgetem fel én újra és újra a csúszda tetejére... :). Okulva a múltkori hibámból - amikor is későn indultunk haza és elaludt a babakocsiban -, most időben felöltöztettem és dacára annak, hogy még maradni akart, hazasétáltunk. Mindent összevetve úgy érzem, szüksége van rá, hogy megtanuljon beilleszkedni egy csoportba, más gyerekekhez/gyerekekkel csiszolódjon, szocializálódjon. :)