A sétálás egy külön fejezetet érdemel, mert nem mindennapi, ahogyan Anya buckákra és gödrökre vadászik a végre leaszfaltozott úton. Jázmint úgy altattam kisebb korában, hogy beletettem egy kókuszpólyába és ringattam. Hogy emiatt-e vagy a gyerekek így vannak kódolva, nem tudom, de semmi pénzért nem alszik, ha sima felületen tolom a kocsit. Minél rázósabb a terep, annál hamarabb bevágja a szundit, bár fel nem foghatom, hogy nem harapja el a nyelvét, amikor majd' kiesik a kocsiból. Mivel Szőny utcáit szépen egyenletesre leaszfaltozták, marad az árok. Tuti, hogy az emberek bolondnak néznek - páran már a gyámügyet tárcsázzák -, amikor azt látják, hogy a babakocsival letérek az útról és bele a "dzsindzsásba"... De mi mást tehetnék, ha az aszfalton rögtön kinyílik a szeme a kis huncutnak és torka szakadtából kifejezi nemtetszését. Viszont a göröngyös terepre érve becsukódik a kis szeme és már röpködnek is az álommanók... Én meg kénytelen leszek elmenni terepruhát és bakancsot vásárolni, ha tartani akarom az iramot. Ha a csajszi így folytatja tovább, szükségem lesz rájuk... :)
