Nagy igazság, hogy egy idő után fakulnak az emlékek, másképpen idézzük fel a régi dolgokat - amit én nagyon nem szeretnék -, így most leírom Jázmin születését, hogy amikor kérdezi, hitelesen és pontosan el tudjam neki mesélni azt a fontos napot, azt az ünnepet, amikor ő született! :)
Dr. Rivera Juan november 27-re számolta ki a pici születését. De amikor elérkezett ez a nap... úgyanúgy múlt el, mint a többi. Azt az instrukciót kaptam, hogyha nem történik semmi, akkor másnap ( pénteken ) be kell feküdnöm a kórházba, amit én meg is tettem.
4 eseménytelen nap következett, amiken hol NST-re küldtek, hol magzatvíz vizsgálatot végeztek, hol ultrahang-ot csináltak. December 1-én, hétfőn, a Vadász doki ultrahangozott és azt mondta, h ő másnap nem lesz, de szerdán elindítja a dolgokat és csütörtökön már babázunk. Kedden nagy nyugalommal mentem be a kezelőbe magzatvízvizsgálatra az ügyeletes ( Ördög ) dokihoz. Még az is járt a fejemben, hogy pont ma van otthon Apa, másnap pedig - amikorra várható a nagy esemény -, menne dolgozni, milyen vacakul jött ez ki... Felfeküdtem, a doki elkezdte a vizsgálatot, de egyszer csak azt mondta, hogy itt ő már nem néz semmit, itt ma baba lesz. Se köpni, se nyelni nem tudtam, még megijedni sem volt időm...s talán így volt a jó. Elvégezték a szükséges előkészületeket, majd visszaküldtek a szobámba a javaslattal, hogy majd akkor hívjam az apukát, ha elkezdődnek a fájások. Természetesen én azonnal hívtam, azzal a süket szöveggel, hogy " Apus, mit csinálsz most?" Egy pillanatnyi csendet követően csak ennyit mondott: azonnal ott vagyok! S valóban csupán 2 percre volt szüksége ahhoz, hogy hatalmas szemekkel ott álljon előttem a szobám ajtajában. Apa, kezdődik...
Onnantól kezdve ketten sétálgattunk a folyosón, várva az összehúzódásokat. Az idő telt, a fájások nem jöttek...dél lett. Doktor bácsi úgy döntött, felgyorsítjuk az eseményeket, menjek a szülésznővel, kapok oxitocint. Apa lemaradt átöltözni - szegénykém 3 számmal kisebb nadrágot kapott... de belepréselte magát egy pillanat alatt -, mire beért a szülőszobára, én már NST-re voltam kötve, 
kezemben a tű, kaptam a gyorsítót. 
A babának nem tetszett, lelassult tőle a szíve, a szülésznő pedig olyan profin reagálta le a helyzetet, hogy mi nem vettünk észre semmit. Sétálgattunk tovább, immár a szülőszobában. Ha jött egy fájás, megálltunk, megpróbáltam eltörni Apa kezét...aztán mentünk tovább. Kipróbáltam a labdát is, de nem jött be, lelassultak és ritkultak a fájások. Maradt a séta.
Amikor eljött az idő, a szülőágyon folytatódott a móka. Apa végig mellettem volt, tartotta a hátam, diktálta a légzés ritmusát, törölgetett és oxigénmaszkot próbált meg az arcomhoz tartani. Nem sokkal később, 16:30-kor 3700 grammal és 56 cm-el megszületett a kislányunk! 
Több okból is macerás volt a születése: nagy baba volt, a köldökzsinór kétszer a kis nyakára volt tekeredve, ami húzta vissza és nem kobakkal jött ki, hanem arccal. De attól a pillanattól, hogy rátették a mellkasomra, megpusziltam és hallgattam, ahogyan erős hangon sír, tudtam, hogy minden rendben lesz! :) Apa első szavai ezek voltak: Jé, van haja! :) Nézte, ahogy elvégezték a tennivalókat, még maradt velem egy kicsit, aztán kiviharzott a pici után. Nem sokkal később engem is kivittek a folyosóra, ahol az egész család várt! :)
Nem akarok hazudni - nehéz volt! Kiestek pillanatok, de mégis az egyik legszebb napja az életemnek 2008.12.02! APÁNAK PEDIG NAGYON KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLT!!! :)
