Az én drága kis egyszemélyes közönségem a lányom! :) Meg persze az apukája, amikor az ajtó mögött lopva megállva végighallgatja, ahogy a Jázminnak énekelek...ami elég gyakran előfordul. :)
Már amikor pocaklakó volt elkezdtem hozzászoktatni a hangomhoz, nehogy sokként érje születése után, ha kornyikálni kezdek neki. Mivel az apja is nagyon sokat beszélt hozzá, megszokta, hogy mindig hangok veszik körül, napközben zenére lehetett rugdalózni, esténként pedig Apa dörmögése altatta el...vagy ébresztette! :) Mióta megszületett esténként énekelek neki egy dalt - aminek mellesleg semmi köze az esti alváshoz... -, de megnyugtatja és elalszik rá. Olyannyira megszokta, hogyha megyünk babakocsival sétálni és már nyűgös a fáradságtól, ha ezt énekelem neki, megnyugszik, befordul a sarokba és alszik! :) Azért nem kell félteni Jázmint és a lelki fejlődését, nagyon jó hangom van! :) Néhányszor megpróbáltam bővíteni a zenei repertoáromat, de nem vette túl jó néven, így maradt a "régi nóta". Lehet, hogy igaza van, hiszen végiggondolva egyes gyerekdalokat, kiráz a hideg!!! Ott van a "katalinka, szállj el...", tiszta horror!! De a "csip, csip, csóka..." sem egy értelmes darab... Amit még hajlandó meghallgatni a kis maszat, az az egyiptom hercegének és az Aladdinnak egy-egy betétdala. Nagyon szép mind a kettő, jó ízlése van a kiccsajnak már most! De kiskamasz korában, ha felhozom neki, nagyon cikinek fogja tartani, hogy ezeket szerette! :) Majdnem elfelejtettem, hogy van még egy kedvenc! Még egészen picuri korában, ha sírt és hintáztattam, a "brumm, brumm mackó"-t énekeltem neki, ami még ma is mosolyt csal az arcára, akármekkora a bömbölés! Ez legalább egy aranyos mondóka, se bogár-gyilkolászás, se vak madarak nincsenek benne... :)
