Szombaton újra elmentünk babaúszásra, Győrbe. Tartottunk attól, hogy a múltkori sírás-rívás megismétlődik, de most nem volt akkora gáz! Sajnos az öltözőben nagy a zsúfoltság, az öltöztetőn egymás mellett fekszenek a babák, centikre egymástól. Ez nem is volna olyan nagy baj, de a Jázmin melletti baba ott sikítozott a Kincsem füle mellett pár centire, persze meg is ijedt tőle rendesen. Ha éppen nem visított, Jázmin sem sírt és egyébként is siettem vetkőztetni, hogy minél hamarabb beérjünk Apához. Odabent már nem volt semmi gond, tornáztattuk a kicsiket az ölünkben, utána mentünk zuhanyozni, s irány a medence! Jázmin nagyon élvezte a vizet és a pacsálást. Törölgettük az arcát, a haját, csorgattuk a buksijára a vizet, nem foglalkozott vele. Úgy láttam, kezdi megszokni ezt a hatalmas közeget maga körül és elfogadni, hogy most nem a kiskádban pancsol. Természetesen most is kergettük a katicás labdát! :) Úgy látszik ez lesz a kedvenc!

A foglalkozás végén az oktató még pár szóval elköszönt, s aztán jött a MERÜLÉS! Apa fogta a kislányt szemben magával, kinyújtott kezekkel. Elhangzott a jelszó....és már buktatta is be a vízbe a kiccsajt, a felszín alatt húzta maga felé és az orra előtt pedig kiemelte a vízből. Az oktató hátulról tartotta és diktálta az időt. Életem leghosszabb 2 másodperce volt! De a kislánynak tetszett, nem is sírt, inkább meglepődött, hogy hová tűnt az előbb a zoxigén. :) Kapott Apától egy puszit, de nem ajnároztuk, hanem, mintha a merülés természetes napi elfoglaltság lenne, tovább játszottunk, pancsoltunk vele. Nagyon büszkék voltunk, hogy ilyen ügyes és okos csajunk van! :) Ezek még kiskádas képek, mert most nem volt velünk a kis fotósunk, Bence.